Bezár

RENDBEN
Indul a Copa América

Indul a Copa América

2019-06-14 12:27:02

Írta: danielo969

Bár magyar idő szerint csak a holnapi nap hajnalán, helyi idő szerint már ma 21 óra 30 perckor a házigazda Brazília és Bolívia mérkőzésével kezdetét veszi a 46. Copa América. 4 részes sorozatunkban kedvcsinálót kívánunk nyújtani a Sport Televízió által Magyarországon is élőben követhető kontinensviadalhoz. Sorozatunk második részében az B csoport csapataival ismerkedhetnek meg.

Sorozatunk első részében magával a tornával foglalkoztunk, majd bemutattuk az A és a B csoportot, következzen az utolsó rész, a C csoportot alkotó Uruguay, Chile, Ecuador és Japán csapatainak bemutatásával  

URUGUAY

Az egyetlen csapat a mezőnyben, amely eddig egyszer sem hiányzott a Copáról, és eddig a legtöbb végső győzelmet gyűjtötte be. Ezúttal is Brazília és Argentína után a harmadik legnagyobb esélyesnek számít, egyáltalán nem lenne meglepő a végső győzelmük. A csapat rutinos tagjai rendkívül sikeres generációt alkotnak, 2010-ben világbajnoki negyedikek voltak, rá egy évre megnyerték a kontinensviadalt, a legutóbbi Copán azonban óriási meglepetésre a csoportban ragadtak. Muslera, Godín, Cáceres, Suárez, Cavani már mind túl vannak a harmincon, ezért nem sok lehetőségük lesz már a válogatottal sikereket elérni.

Copa América részvétel: 45

Legjobb eredmény: Győztes 15X (1916,1917,1920,1923,1924,1926,1935,1942,1956,1959,1967,1983,1987,1995,2011)

William Hill fogadóiroda szorzója a végső győzelemre: 7.5

Legnagyobb sztár

Luis Suárez

2010 óta csupán egy ember volt képes megelőzni Lionel Messit és Cristiano Ronaldót is a spanyol bajnokság góllövőlistáján. 3 éve Luis Suáreznek az uruguayi válogatottsági gólrekordernek sikerült ez a bravúr. Emellett még holland és angol gólkirály is és számos más egyéni díjat is begyűjtött már pályafutása során. Az utóbbi évek egyik leggyengébb szezonját zárta, a Bajnokok Ligájában csupán 1 gólt szerzett, de nem lehet rá azt mondani, hogy nem érezné a kaput. 56 gól a válogatottban, 405 gól a klubcsapataiban. 2011-ben már nyert Copát, de biztosak lehetünk benne, hogy újra vágyik a sikerre, ezért az idei kontinensviadalon is számíthatunk arra, hogy felszántja a pályát.

Akire érdemes még figyelni

Edinson Cavani

Suárez és Cavani. A nemzetközi labdarúgást követők számára biztosan ez a két név ugrik be elsőre az uruguayi labdarúgásról. Cavani kissé háttérbe szorul Suárez miatt a válogatottban, de ne feledjük, hogy ő sem kis mennyiségben termeli a gólokat. A válogatottban eddig 46-ot, klubcsapataiban 343-at szerzett. Az olasz és francia gólkirályi címmel is büszkélkedő játékos szezonbeli 23 gólja nem tűnik soknak, de tegyük hozzá, hogy sérülések is hátráltatták, és csupán 33 mérkőzésen játszott. Most egészséges, és második Copa győzelmére hajt.

Szövetségi kapitány

Óscar Tábarez (uruguayi)

A mezőny legidősebb szövetségi kapitányának a neve is ismerősen csenghet a futballkedvelők számára. Amióta Uruguay újra feltűnt a nemzetközi csúcsfutball színpadan, Tábarez az edző. A 72 éves szakember 2006 óta irányítja hazája nemzeti válogatottját. Jelzi a mesterbe vetett bizalmat, hogy a 3 évvel ezelőtti Copán összehozott csúfos csoportkörös kiesés után sem váltották le. A játékosai rendkívüli módon tisztelik, ismerik az elvárásait. Ez az állandóság sikert hozhat a konyhára.

Várható kezdőcsapat

1-4-4-2

Muslera – Cáceres, Godín, Giménez, Laxalt – Nández, Torreira, Vecino, Bentancur – Suárez, Cavani

CHILE

A legutóbbi két Copán a döntőben mindkétszer Argentínát múlták felül és mindkétszer büntetőkkel. Aki követte azokat a tornákat, nem feledheti Chile bátor, odaadó támadójátékát. Bár nem ők az elsőszámú esélyesek, de 3 és 4 éve sem voltak topfavoritok, ne lepődjünk meg, ha újra a La Roja ünnepelhet. Alexis Sánchez szállítja gólokat, Arturo Vidal szűri az ellenfél támadásait és szervezi csapat játékát, hátul pedig egy brutális romboló, a Pitbull becenévre hallgató Gary Medel állja az ellenfél támadóinak útját. Nagyon érdekes az chilei csapat, érdemes figyelemmel követni a játékukat.

Copa América részvétel: 38

Legjobb eredmény: Győztes 2X (2015, 2016)

William Hill fogadóiroda szorzója a végső győzelemre: 12.0

Legnagyobb sztár

Alexis Sánchez

Még mindig csak 30 éves, de már-már legenda hazájában. Övé a legtöbb válogatottság (124), és a legtöbb gól (41) is a nemzeti csapatban. Borzasztó szezonja, sőt másfél szezonja volt, új csapatában. A mióta 2018 januárjában a Manchester Unitedbe szerződött, 45 mérkőzésen csupán 5 gólt szerzett. Hazatérve honfitársaihoz, reméljük kivirul, és újra a régi fényében tündököl a Varázskölyök.

Akire érdemes még figyelni

Arturo Vidal

Beceneve a Harcos, nem véletlenül, a játékstílusa is ilyen. Ráadásul még kreativitásban is jeleskedik, nem véletlenül igazolta tavaly nyáron a Barcelona, ahol remekül játszott egész szezon során. Nem olyan régen egyérdekes adat látott róla napvilágot, 2012 óta minden év nyarán bajnoki címeket ünnepelhetett, pedig azóta már a harmadik csapatában játszik. Ezekben a sikerekben neki is vastagon benne van a része. A válogatottnak is alappillére, már 105 mérkőzést játszott a nemzeti tizenegyben és 26 gólt is szerzett.

Szövetségi kapitány

Reinaldo Rueda (kolumbiai)

Hondurast a 2010-es, Ecuadort a 2014-es világbajnokságra juttatta ki. Már a negyedik válogatottnál kezdte meg munkáját tavaly a 62 éves szakember. Azt remélik tőle, hogy kijuttattja a vörösöket a 2022-es világbajnokságra, de nyilván az is elvárás, hogy címvédőként minél jobban szerepeljen a Copán. Történelmi tettet hajthat végre, egymás után 3 siker eddig csak Argentínának sikerült.

Várható kezdőcsapat

1-4-2-3-1

Arias – Isla, Medel, Jara, Beausejour – Pulgar, Aránguiz – Fuenzalida, Vidal, Sánchez - Vargas

ECUADOR

Venezuela mellett a CONMEBOL másik olyan tagja, amely eddig még egyszer sem nyert Copát. 2014-ben ott voltak a világbajnokságon, 2016-ban a negyeddöntőbe jutottak a Copán, de a tavalyi vb-re nem jutottak ki, ezért 2018 augusztusa óta új edzővel küzdenek a céljaikért. A keretből tíz játékos is kevesebb, mint 10 válogatottsággal rendelkezik, nyolcan is otthon játszanak, és heten is 25 éven aluliak. Tavaly és szolid építkezési folyamat indult el, cél a 2022-es katari vb szereplés, és természetes a jó szereplés a Copán. A csoportkört mindenképpen túlélnék, de tovább nem álmodhatnak.

Copa América részvétel: 27

Legjobb eredmény: Negyedik helyezett (1959,1993)

William Hill fogadóiroda szorzója a végső győzelemre: 29.0

Legnagyobb sztár

Antonio Valencia

10 éve a Manchester Unitedben játszik, és mondhatni 10 éve alapember is a világ egyik legsikeresebb csapatában. A 33 éves játékos szélsőközéppályásként kezdett, majd hátrébb húzódott egy sorral, de játsszon bármilyen pozícióban is, rendkívül hasznos tagja csapatának. Sérülés miatt a szezonban csupán 9 mérkőzést játszott, de most már egészséges, és óriási segítséget jelenthet csapatának a tapasztalata.

Akire érdemes még figyelni

Enner Valencia

Ne tévesszen meg senkit a vezetéknév béli egyezés, Ecuador két Valenciája között semmilyen rokoni kapcsolat nincs. Annyi azonban mégis, hogy mindketten remek játékosok. A 29 éves Enner csatár és a válogatottban elég jó statisztikával rendelkezik. 47 meccs, 28 gól. A Premier Leagueben megfordult a West Ham Unitedben és az Evertonban is, de két éve már a mexikói Tigres UANL csapatában játszik.

Szövetségi kapitány

Hernán Darío Gómez (kolumbiai)

Kolumbia portugál edzővel érkezett a tornára, mégis két kolumbiai edző is részt vesz a tornán. A Chilét trenírozó Rueda mellett Darío Gómez a másik kolumbiai szakember. 63 éves és tavaly hatodszor csapat bele egy nemzeti csapat irányításába. Korábban 1999 és 2004 között volt már az Amarillos edzője, és szép emlékeket őriz arról a időszakról, kijuttatta Ecuadort a 2002-es vb-re. Segítette már világbajnoki szerepléshez hazáját is 1998-ban, és tavaly kisebbfajta csodát hajtott végre, története során először juttatta ki Panamát labdarúgó világbajnokságra. Tudása és tapasztalata megkérdőjelezhetetlen.

Várható kezdőcsapat

1-4-2-3-1

Domínguez – Quintero, Achilier, Arboleda, Caicedo – Gruezo, Orejuela – Antonio Valencia, Méndez, Renato Ibarra – Enner Valencia

 

JAPÁN

Ázsia legsikeresebb csapata másodszor kapott meghívást a Copára, 1999-ben 1 döntetlennel és 2 vereséggel estek ki a csoportból. 1998 óta folyamatosan világbajnoki résztvevők, és számos játékost adtak már az európai topbajnokságokba. Komoly cél nélkül érkeztek és a jövő csapatát építik, pontosabban tétmeccseken tesztelik le, hogy ki lehet alkalmas a jövő csapatába. A 23-as keretben 18-an is 23 évnél fiatalabbak, az átlagéletkor 22,3 év.

Copa América részvétel: 1

Legjobb eredmény: Csoportkör

William Hill fogadóiroda szorzója a végső győzelemre: 34.0

Legnagyobb sztár

Sindzsi Okazaki

Eddig egyaránt 4 szezont húzott le a Bundesligában és a Premier Leagueben is. Legnagyobb sikere a csodaszámba menő PL bajnoki cím 2016-ban a Leicester City-vel. A 33 éves játékosa  mögöttünk hagyott szezonban csatár létére gólképtelen maradt, de ne becsüljük le a képességeit, a válogatottban eddigi 116 fellépésen 50 gólt szerzett.

Akire érdemes még figyelni

Gaku Sibaszaki

A 27 éves játékos 2 éve állt légiósnak. A spanyol másodosztályú Tenerifénél eltöltött félév után rögtön leigazolta az elsőosztályú Getafe, amellyel nagy meglepetésre az Európa Liga csoportkört érő 5. helyet szerezte meg a spanyol bajnokságban. A fiatal válogatottban nagy szükség lesz a kreatív játékára, ha eredményt is szeretnének elérni.

Szövetségi kapitány

Hadzsime Morijasu (japán)

Az 50 éves hazai szakember 2018 óta irányítja a válogatottat. Eddig hazájából nem mozdult ki, ott viszont sikeres edzőnek számít. A Hirosimával háromszor is megnyerte a bajnokságot, 2015-ben pedig harmadik lett a klubvilágbajnokságon. A nemzeti tizeneggyel eddigi legnagyobb eredménye az idén februárban megszerzett Ázsia Kupa ezüst.

Várható kezdőcsapat

1-3-5-2-1

Kawasima – Tomijasu, Naomicsi Ueda, Nakajama – Nakadzsima, Ito, Sibaszaki, Abe – Maeda, Kubo - Okazaki

Kövesse mindenki a Copa Américát és élvezze az őszinte támadófutballt.


Megosztás:

Hozzászólások:

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szabott szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.RENDBENSzabályzat