Bezár

RENDBEN
Ó mondd, te kit választanál

Ó mondd, te kit választanál

2019-03-10 12:45:38

Írta: Bowand

Ma este kiderül ki lesz a negyedik tag az Erste liga elődöntőjében. A Debrecen vagy a Gyergyó?

Foto: nso.hu

Számunkra a lehető legjobban alakult a rájátszás, mivel a legrövidebb időn belül elintéztük első ellenfelünket a Capitals II-t. Ebben nincs semmi meglepetés, megnyertük az alapszakaszt, majd a középszakaszt, kiválasztottunk egy csikócsapatot, akik szemmel láthatólag nagyobb tényezői lettek a ligának mint tavaly, de a különbség kijött egyértelműen köztünk.

Jó ideje pihenünk és nyugodtan készülünk, sajnos az Újpest és a Csíkszereda is elintézte ellenfelét négy meccs alatt, talán napok óta egymás ellen készülnek. Miért? Mert a DEAC – Gyergyó győztesét választja a majd a Fradi papírforma szerint.  

A Debrecen ellen idén hat meccset játszottunk, hazai pályán mind a három találkozót 3-2-re nyertük, viszont ebből kettő túlórás volt! Debrecenben viszont két vereséget is begyűjtöttünk, tehát összesítésben 4-2 a javunkra.

A Gyergyó ellen „csak” négy meccs jutott ebben a szezonban, ők az alsó házba kerültek és onnan vívták ki maguknak a rájátszást. Mind a négy meccset megnyertük ellenük, az első Gyergyószentmiklóson hosszabbításba torkollott, ha ők jutnak tovább, ideális választás lenne még akkor is, ha nagyon sima meccset nem nagyon játszottunk ellenük.

A versenyszabályzatot megnéztem, nincs kikötve semmi kritérium, bárkit választhatunk a másik három csapat közül. Tehát van az Újpest, Csíkszereda, DEAC/Gyergyó. Debreceni továbbjutás esetén egyértelműnek tűnik a választás, de mi van akkor, ha a Gyergyó behúzza a hetedik meccset. Akkor lesz két fővárosi és két székely csapat, bevállaljuk a hosszú utazást, vagy ezt elkerülve úgy teszünk, mint hat évvel ez előtt még a Stephan Lundh érában a DAB, akik nagy meglepetésre a Miskolc csapatát választotta, így elkerülve a kiszámíthatatlan Érsekújvár csapatát, és a hosszú utazásokat Erdélybe.

Szóval rohangálva kicsit az elméleti síkon, lehet hogy már az elődöntőben összecsapunk az ősi riválissal???      


Megosztás:

Hozzászólások:

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szabott szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.RENDBENSzabályzat